Főoldal : Torna Területi Diákolimpia |
Torna Területi Diákolimpia
Március 13.: a Torna Megyei Diákolimpia versenyről 1 csapatunk a 2. helyezést elérve tovább jutott a területi döntőbe, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobbjai között zajlott le! A versenyre nagy reménnyel, de edző nélkül utaztak a versenyzők A lányokkal kísérőként Barcsayné Tünde pedagógus és szülő utazott el!
A lányok versenye rosszul kezdődött, hiszen a versenykiírásban szereplő időpontok a sok létszám és a lassú haladási tempó miatt nem kicsit tolódtak. Így a lányoknak újra és újra be kellett melegíteniük, de sajnos így minden bemelegítésnél vesztettek a teljesítményükből! A lányok így is tisztes helytállást tanúsítottak, így a szégyenre semmi okuk sincsen. A lányok az igen kiélezett mezőnyben a 9. helyezést érték el úgy, hogy egy kis félreértés is történt a gyakorlatok során, amelyről lejjebb olvashatsz! A lányok összességében jól szereltek, hiszen 132,2 pontot értek el a 3 gyakorlatot követően. A lányok talajgyakorlatban 40,4 pontot, gerendagyakorlatban 39,1 pontot, míg szekrényugrásban 42,5 pontot értek el a versenyzők összes pontjait összeadva gyakorlatonként!
A lányok a gerendagyakorlatnál jócskán elmaradtak a többiek pontszámától, hiszen amit a Megyei Döntőn elfogadtak, azt itt több fázisban hibásnak is minősítették. Ezért egy levelet is elküldtünk a Megyei Szövetségnek, amelyre Nyíregyházától megszokva válasz, vagy egyéb visszaigazolás nem érkezett. A helyes gyakorlatot megmutatták a kísérőnek, valamint a leányoknak is, de sajnos nem változtatott azon a tényen, hogy a lányok akár most az Országos Döntőre készüljenek! Gratulálunk az elért eredményhez a lányoknak és Jó felkészülést kívánunk a következő versenyre!
Esemény képeinek megtekintéséhez katt ide!
Átláthatóbb eredményekért katt ide (hamarosan)!
|